Kromatográfia
A kromatográfia olyan elválasztási módszer, amelyben mozgófázis viszi magával a vizsgálandó anyagot, ami így a beinjektálási ponttól a detektorig jut. A mintában lévő összetevők az áramlásuk során egyensúlyi állandójuk szerint megoszlanak az állófázis és a mozgófázis között. Az állófázissal erősebb kölcsönhatással rendelkező anyagok később jutnak el a detektorig (később eluálódnak), mint a gyengébb kölcsönhatással rendelkezők, mivel több időt töltenek az állófázisban.
A retenciós idő mutatja meg, hogy egy anyag a beadagolási ponttól a detektorig mennyi idő alatt jut el. A retenciós idő az adott anyagra jellemző minőségi mutató, amely változatlan kísérleti körülmények között nem változik, jól reprodukálható. A standarddal azonos retenciós idejű csúcsokról feltételezhető, hogy megegyeznek a standarddal. A csúcsterület a vizsgált anyag mennyiségére jellemző mutató és arányos a mintában lévő anyag koncentrációjával.
A kromatográfia előnye az analitikában, hogy pontos meghatározás érhető el viszonylag alacsony koncentrációjú minták esetében is, a mátrixkomponensek zavaró hatása kiküszöbölhető, továbbá kicsi a minta- és vegyszerszükséglete.
Víz, élelmiszer, munkahelyi levegő, vizelet vizsgálat kromatográfiás mérésekkel
A különböző kromatográfiás módszerek kölcsönhatási energia típusai és nagysága, továbbá a módszerek előnyös tulajdonságai eltérnek egymástól.
A könnyen illó apoláris anyagok (pl. hexán, szerves oldószerek) analízisére a gázkromatográfia (GC) a legelőnyösebb.
A nehezen illó, poláris, hidrogénkötési hajlammal rendelkező, hőre bomló anyagok analízisére (pl. vitaminok, szerves savak, növényvédő szerek) pedig a folyadékkromatográfia a legjobb.